Ismét előkerült egy régi téma, mely nézeteltérésre ad okot kettőnk között.

A lényeg, hogy hosszú párkapcsolatban élek és Ő csak úgy a semmiből betoppant a kis életembe. A piszok! Rámnézett, a közelemben volt, és sokáig tiltakoztam. Még magamnak sem mertem bevallani, hogy vonzódom hozzá. Nem is kicsit! Hogy hogyan és miért azt nem tudom. A mi lett volna ha? kérdéseket pedig nem akarom feltenni.

Ellenáltam. Nagyon sokáig, erősen és határozottan. Aztán jött egy gyenge pillanat és leszoptam. A pasimon kívül kapcsolatunk alatt sosem volt senkim, de Ő más. Más mert különleges ember, ritka, izgalmas és értékes, még ha ezzel sokszor nincs is tisztában.

 Kihívás, titok, játék, vonzódás, szexualitás, makacsság.

El lehet -e vonatkoztatni a valóságtól és egy "álomvilágba" elkülöníteni a közös pillanatainkat? Nem tudm. Néha nem könnyű, de képtelen vagyok kimondani, hogy fejezzük be, képtelen vagyok azt mondani, soha többet ne találkozzunk úgy. Aki nem tapasztalta ezt a fajta vonzalmat az nem érti valószínűleg miről beszélek. De létezik.  Kegyetlen húzás az élettől ám.

De vágyom rá és nem tudom becsapni magamat, maximum önmegtartóztatni. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.